I. Bevezetés

„We don’t do what we want, but we want what we do.”¹

Wolfgang Prinz, [MEGÉRZÉS FEJEZET]

Neked szól ez a könyv?

Neked is szól, igen! Azért hiszem ezt, mert különben miért is vetted volna le a polcról, nyitottad volna ki és olvasnád éppen most, éppen itt ezeket a szavakat? Mert érdekel a téma? Vagy talán megfogott valami a címben? Megtetszett a borító? Láttad már valakinél? Esetleg ajánlotta valaki? Meglehet, mint ahogyan az is, hogy meg sem tudod magyarázni, egyszerűen csak így alakult. Pedig az a folyamat, aminek eredményeképpen felütötted, már századmásodpercekkel azelőtt elkezdett kialakulni az agyadban... Nem arra célzok, hogy nem szabad akaratodból tetted – vagy nincs szabad akaratunk, mert ezt magam sem tudom – de amit mi saját önmagunknak gondolunk, az leginkább szoftverekkel lenne megközelíthető, ha már persze kellene magunkat valamihez hasonlítanunk egyáltalán. Szoftverekkel, amiket nem ismerünk eléggé: ezért megy sokszor nehézkesen, unalmasan és keservesen a tanulásunk az iskolában vagy kapcsolatteremtésünk a társadalmi és fizikai környezetünkkel. Azért vannak remek pillanataink is, mondjuk ilyen amikor mégsem dobjuk el a szemetet, megértünk valamit kémiából, összejövünk a haverokkal vagy éppen szerelmesek leszünk. Bármit teszünk, bármit gondolunk: szabályokat követünk. Képzelt vagy létező (azaz sokak által képzelt) normákhoz viszonyítunk, ilyeneknek akarunk megfelelni. Adott esetben, ha valaki akarva vagy akaratlanul felrúgja az éppen szem előtt tartandó szabályt: nem úgy öltözik, nem úgy reagál az adott szituációban, ahogyan annak logikája tipikusan elvárja, az vagy sikeres lesz, vagy vigyázat: akár éppen az ellenkezője! Bonyolult világ, amihez nyilván ez a könyv sem fog tévedhetetlen útmutatót adni. Bonyolult, mert beszélt anyanyelveink fogalmi világán jött létre. Ezt a fogalmi világot az érzéseink, félelmeink, reményeink, örömeink és gondolataink, hiedelmeink, elképzeléseink, terveink, tudásunk alkotják. Azért bonyolult nekünk, mint egyéneknek, mert ehhez a világhoz minden eddig élt embertársunk – hozzánk hasonlóan egyénként – hozzáadta a maga több-kevesebb hozzájárulását. Vannak olyanok, akiknek ez a hozzájárulása néhány generáció múlva kikopik, másoké olyan sikeres, hogy még az iskolai tananyagba is bekerül. Sőt e világ gazdagságába még saját ellentmondásossága is beletartozik. Ide vehetjük az eddigi tudomány és az eddigi vallás látszólagos szembeállását (például a teremtés úgy történt, ahogy a tegnap vallási vezetői képzelték, hogy történt, vagy az egyszerűen lehetetlen), de ne legyünk türelmetlenek ezekkel az emberi építményekkel kapcsolatban, hiszen még rendíthetetlennek tűnő matematikai rendszereinkről is csak nemrég tudtuk meg, hogy vannak olyan formáik, amelyek maguk sem mentesek az ellentmondásoktól. Ez a világ a hazug politikusok paradicsoma: állításokat és tagadásaikat is lehet bizonyítani, azaz meg lehet magyarázni. De a tudomány még ezen is túltesz: ma már abban sem lehetünk biztosak, hogy ha van egyáltalán objektív valóság, akkor azt fogalmi világunk le tudja írni, azaz hogy tudunk a megfigyeléseinkről értelmesen beszélni!

Szerencsére mi egy – napjainkban még – szegényebb világgal foglalkozunk, a mai gépek világával. Helyzetünk itt azért könnyebb, mert ezeket a gépeket mi teremtettük. Ezekből úgy építkezhetünk, őket úgy programozhatjuk, hogy közben nem kell mindent „feltalálnunk”. Így már érthető a biológia, fizika, matematika fejlődésének lassulása, ott az alkotás előtt mindig ki kell kutatni valamit. A programozó ezért lehet sokkal inkább alkotó, mint kutató.